Kézdivásárhely/Târgu Secuiesc

HU | EN

Kovásznáról indulva tábla jelzi, hogy merre kell elfordulni Kézdivásárhely felé. A Komandó felé vezető út elágazásakor balra megyünk. Az első falu Zabola. A falunak híres építménye volt a Basa Tamás kúria, sajnos ma már nem létezik. A zabolai Mikes-kastélyban született Milcó Imre (1805-1876) államférfi, tudós, kultúrpolitikus, író, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a református Székely Mikó Kollégium egyik megalapítója, Erdély “Széchenyije”. A Mikes-kastély mellett Zabola másik jelentős műemléke a református templomkastély, amely 1607-is a római katolikus egyházé volt. lmecsfalván (Imeni) és Szentkatolnán (Catalina) ke­resztül, Kovásmától alig húsz kilométer megtétele után érlilik be Kézdivásár­heiyre. Akár odafele, akár visszaúton Szentkatolna és Zabola között találjuk a leágazót Lelencére (Ghelinta). Gelence 1245-ben épült katolikus templomában Szent Lászlót ábrázoló falfestmények vannak.

Kézdivásárhely központjában a főtéren elegendő parkoló áll a rendelkezésre és minden látnivaló a közelben van. A tér közepén 1971-ben állították fel Gábor Áron szobrát, Oláh Sándor szobrászművész alkotását. Sétáljunk körbe a főtéren. A tér északi végében megtaláljuk a Kézműves Múzeumot, a régi kézműves szerszámok, eszközök, zászlók, céhládák stb. gyűjteményét. A múzeum bejáratától pár méterre egy udvari pici műhelyben találjuk Tolvaj József fafaragásait, minden ismeit mesterséget fába faragott. Szívesen és olcsón kínálja munkáit. A tér másik oldalán üzletek és városháza található. A bank épültében bankjegy-automata működik. Visszaérve a tér déli oldalára, a körforgalomhoz, kicsi étterem van az emeletes épület földszintjén.